SZERETNÉM, HA SZÍVEM ÉGI HÁRFA VOLNA

Szeretném, ha szívem égi hárfa volna
Dalát a Szentlélek eljátszhatná rajta,
Eme drága dalban oly szép szöveg lenne,
Hogy Jó Atyám mindig gyönyörködne benne.
          Zengő, hatós hangja felszállna az égig
          A mennyei lények tiszta hű szívéig.
          Hozsánnát zengene, s dicsérné a Bárányt,
          Aki értem hordta kínos keresztfáját.
Szeretném, ha szívem Égi hárfa volna, 
S dalát a Szentlélek eljátszhatná rajta.
E mennyei dallam édes hangon szállna,
Kőkemény szíveknek meglágyítására.
          Dacos szívűekhez szeretettel szólna,
          Hogy tekintsenek rá a hű Megváltóra.
          Mert azért jött Ő, hogy mindenki éljen
          S a dacos szívekért elvérzett egészen!
Képmutatókhoz is elszállna e dallam,
S szívökre beszélne, hogy nincs öröm abban. 
Szeretném, ha szívem ilyen hangszer lenne
Csüggedő lelkekhez vigasztalást vinne.
          Ha egy szívet tépne fájón a bűnbánat
          Vigasszal zengené, hogy kész a bocsánat.
          És szólna azokhoz, kik imában restek:
          Imádkozzatok, és boldogok lesztek!
Dallama elszállna az aggodalmasokhoz,
És szólná az Igét: „Ne aggodalmaskodj!”
Majd tovább röppenne, hol forr a gyűlölet
Nyájasan mondaná: - „Győz a Szeretet”.
          Szeretném, ha szívem égi hárfa volna,
          Dalát a Szentlélek eljátszhatná rajta.
          Lelki testvérek közt dicséneket kezdne:
          - „Mert nagy mi közöttünk Izráelnek Szentje”!
Égi kéz pengetné addig, míg elszakad,
Addig, míg meg lenne belőle egy darab.
S dicséneket zengne fenn a mennyországban,
Égi lények között, örök boldogságban!