SZERETNÉK SÍRNI

Fáj, hogy ilyen halk fényű lett az életem,
S kezem bágyadtan leeresztettem.
Sápadt az arcom és örömtelen,
Vigasztaljál meg édes Istenem!

A sivár pusztában fakassz forrást,
És vezesd néped erőddel, folyvást.
Tápláld tieidet Életkenyérrel,
Hogy megküzdhessünk minden veszéllyel!

Védj meg, miképp Dánielt is védted,
Mikor nagy veszélybe került Érted.
Oltsad ma is a kemencék lángját,
És zárd be az oroszlánok száját!

Parancsolj csendet zúgó tengeren,
S engedd, hogy járhassunk a vizeken!
S ha jön, mint világosság angyala,
Legyen idegen a Sátán szava!

Szeretnék sírni, mert fáj a szívem,
S barátaim sem tartanak velem!
Istenem, hű oltalmadat kérem,
Légy mindvégig váram, menedékem!