HÁLÁT ADUNK ÉRTE

[Kiss Lászlóné részére elköszönő versként a Nagyfalui Gyülekezettől, miután férje kiszabadult a börtönből, és meghívást kaptak a székelyföldre, lelkipásztori szolgálat betöltésére]

A lezárt sorompó felemelkedett,
Valóság, hogy Isten nagy csodát tett.
A fátyol, a köd oszolni kezd végre,
Édesatyánk, hálát adunk érte!

Hálát adunk sötét napjainkért,
Hálát adunk minden szenvedésért.
Könnyek között sokszor estünk térdre,
S meghallgattál, hálát adunk érte!

A te utad végtelenül csodás,
Porba hull az emberi felfogás…
Próbánk súlyát szereteted mérte,
S adtál erőt. Hálát adunk érte!

Terhünk súlyosb felét Te emelted
A szükségben gondunkat viselted,
És érdemünket soha nem nézted,
Méltó vagy, hogy imádjunk érte!

Sötét börtönt palotává tetted,
Mert a Te szolgádat ott is szeretted.
Oda is bejutott Igéd fénye,
Mily irgalom, hálát adunk érte!

Szívünkben hűség ég tisztán látva,
Hogy sok tájék kész az aratásra.
S ha majd a vállunk nyomja számos kéve
Az utolsó napon hálát adunk érte!