ÉDESANYÁM

Szívét a fájdalom tépte,
Vadul számos éven át,
Sötét felhők borították
Az élete alkonyát.

Lelke mélyén ott virágzott
A megváltott élet,
Mellyel hintett családunkba
Égi békességet.

Mint a legkisebbik gyermek,
Sokszor fogtam a kezét.
Ölébe vett, s én hallgattam
Csendes, tiszta beszédét.

Szenvedéstől égő teste
Sokszor borult lázba,
Azért engem bátyáimmal
Küldött imaházba.

Éneke ma is cseng bennem,
S boldog vagyok, hogy tudom,
Hogy a mennybe van a helye
S ott majd viszontláthatom!

[A vers személyes, ezért nem szavalható bárki részéről.]